|
2007-05-23 19:04:49, szerda
|
| |
| |
|
|
| |
CSAK EMBER AKARATAM LENNI, AKI A MÁSIK EMBERREL BESZÉL
Az elmúlt évtizedek szomorú tapasztalatai és a Bokros-csomag nevezetű kormányzati- gazdasági megszigorítások miatti kétségbe esésemet megírtam Filó Katalin egyetemi tanárnak, az MDF alapító tagjának.
Ettől fogva, minden olyan rendezvényre kaptam meghívót, melyet a Haza és Haladás-, valamint a Lakitelek Alapítvány szervezett.
Évekig éltem a lehetőséggel és elmondhatom, hogy sok, tartalmas előadásnak, programnak lehettem a részese.
Filó Katalin, a Magyar nők első világkonferenciáját, először 1996. okt. 21-ére és 22-ére hívta össze, a Magyarok Világszövetsége székházába.
Mint nagycsaládos édesanya, az oktatási szekció ülésein vettem részt. Ezen, a következő nyilatkozatot fogalmaztuk meg: ,,Mi, a Magyar nők világkonferenciája oktatási szekciójának résztvevői: a nemzet szellemi, erkölcsi, fizikai állapotáról, társadalmi- és gazdasági helyzetéről tanácskozva - arra a meggyőződésre jutottunk, hogy csak a földrajzi, nemzedéki, társadalmi különbségek fölött együttműködő magyarság nyerheti el méltó helyét a XXI. század népei között. Nyilvánvalóvá vált, hogy - itt és most: egy nemzet vívja élet-halál harcát; hogy nem volt még az emberiség történelmében olyan korszak, melyben a nőnek annyi szerepnek, társadalmi elvárásnak kellett megfelelnie, mint az elmúlt ötven évben- napjainkig. Soha vissza nem térő alkalom nyílhat arra, hogy úgy rendezzük be társadalmunkat, hogy az utódokról való gondoskodás, mint megmaradásunk záloga, a legfontosabb tényező legyen!"
,,Csak", az ezen szekcióban tanácskozók közül, negyvenketten írtuk a nyilatkozatot alá. Felemelő érzés járta át a lelkemet! Ezzel az érzéssel mentem haza mindkét nap. Otthon aztán, bekapcsoltam a tévét és meglepve tapasztaltam, hogy egyik híradóban sem tettek említést arról a konferenciáról, amelyről azt hittem, hogy majd ,,megváltjuk" a világot!
Ekkor már ,,Anyuka" összeszegecselt csípőcsontokkal feküdt az ágyában. Nem is ettől volt olyan szomorú számomra, hogy beteg, hanem attól a szellemi leépültségtől, amiben teltek a mindennapjai! Hiába próbáltam vele ezekről a - számomra felemelő - történésekről beszélni, mert csak a mindennapi vegetációjával kapcsolatos történések jutottak el a tudatáig.
Lányom még nem heverte ki azt a lelki sérülést, amit a főiskoláról való eltávolítása miatt kapott! Olyan kiábrándult volt, hogy hallani sem akart az én lelkesedésemről semmilyen politikai, kulturális- oktatási szervezkedés kapcsán!
Még évekig az volt az érzésem, hazaérve Pesterzsébetre, mintha egy másik világba, egy ,,Vörös Zónába" tévedtem volna!
Pedig, csodálatos érzés volt találkozni a világ minden tájáról összesereglett lányokkal, asszonyokkal!
Volt ott a határon túli magyarok lakta területekről, Kanadától Ausztráliáig, Kecskeméttől Pécsig, mindenféle foglalkozású és hitvallású női személy.
Ott hallottam először Jókai Anna írót. A női léthez kapcsolódó sorskérdésekről beszélt olyan szuggesztíven, hogy elsírtam magam.
Ott ismertem meg Sz. Fehér Violát, aki az árvák túlcsorduló szeretet-képességével és szeretet-éhségével - szép versekbe öntve mondja el érzéseit.
Ott ismertem meg Törley Mária szobrászművészt és műveinek egy részét. Szép (női)-szoboralakjai a szeretet-szépség közvetítői. (Ott tudtam meg róla, hogy a híres Törley pezsgő-gyáros dédunokája.)
Ott ismertem meg a Csillagszemű népi- gyermek-táncegyüttes vezetőjét. Az ötgyermekes családanya karcsún-szőkén olyan óvodákról mesélt, ahol a népi tánc hozzá tartozik a kicsinyek mindennapos tevékenységéhez. És, hogy ezzel, még mi mindent sajátítanak el gyermekkorban! Például, megtanulják a fiúk és lányok közti különbséget és azt a viselkedést, ami előkészítője lehet a későbbi egészséges párkapcsolat kialakításában.
Rajtuk kívül még számos, nagyszerű asszonyt ismerhettem meg!
Például, egy kecskeméti vendéglátós asszonyt, aki a színpadon, mikrofonba mondhatta vallomását életéről, munkájáról, hazaszeretetéről. Soha nem felejtem el egy mondatát:
,,Úgy kelek fel minden reggel és látok munkához, mintha a haza sorsa múlna rajtam..."
A Magyar Nők Világfórumát még egy-két alkalommal megrendezték, de hogy még a helyi MDF-esek sem voltak kíváncsiak az ott történtekre, azon gondolkoztam, hogy kilépek a helyi szervezetből.
Azután, hogy a lakiteleki ,,Kistelepülések tanítóinak országos találkozója"-ra minden évben kaptam meghívót, letettem erről a szándékomról. Az ott elhangzottak és tapasztaltak visszaadták azt a hitemet, hogy még élnek e hazában olyan emberek, akik hisznek Istenben, Hazában és a Család megtartó erejében! Hisznek abban, hogy kitartó munkával okos fiakat, leányokat nevelhetnek önmaguk, családjuk örömére, boldogságára és a haza javára! Ezeket a tapasztalataimat sem tudtam megbeszélni párttársaimmal, sőt semmilyen lehetőséget nem kaptam, hogy bármit is tegyek azért, hogy Pesterzsébeten is megváltozzanak a dolgok.
Elhatároztam: kilépek a helyi szervezetből.
Erre, 2000-ben, a Millenniumi Országzászló átadásának ünnepsége után szántam rá magamat végleg. Dávid Ibolya hozta el Pesterzsébetre az országzászlót. A polgármester ebből az alkalomból vendégül látta az MDF helyi szervezetét. Nekem, pedig azt mondták, hogy a Szent Erzsébet templom előtt találkozunk. Ott tolongtam az emberek között és látnom kellett, amint az első sorokban már ott ülnek a párttársaim. Odamentem hozzájuk, de közölték velem, hogy csak a névre szóló székekre szabad leülni. Az én nevemre nem találtunk névkártyát. Elballagtam hátra, és ott hallgattam volna meg a polgármester és Dávid Ibolya beszédét, ha eljutott volna a hang hozzám és a körülöttünk állókhoz!
Azt lehetett hallani, amint az MSZP-s polgármester elcsukló hangon kijelentette:
- ,,...meghatódom attól, hogy megadatott nekem az a megtiszteltetés, hogy a Millenniumi Országzászlót én vehetem át, mint polgármester..."
Itt, azután elveszítettem a fonalat. Eszembe jutott, hogy milyen is az élet?! Hiszen évekkel korábban, ő volt az a tanárember, akit ,,megörökítettem" az ,,Akit az Isten is pedagógusnak teremtett" című fejezet végén. Ő az, aki példát adott a gyerekeknek abból, hogyan lehet kimutatni a szeretetünket. Azért írtam meg, mert a mai rohanó életben sem a szülők, sem a pedagógusok nem fordítanak figyelmet a szeretet gesztusaira! Az a két ember - az én akkori kollégáim - példát adtak a gyerekeknek a szeretet gesztusából, amire nagyon egészséges ösztönnel reagáltak! Idézem: ,,És akkor megtörtént a csoda! A gyerekek átölelték őket és úgy táncoltak együtt, mint egy nagy család: anya-apa és fürtökben a gyerekek!"
Akkor, 1987. karácsonyán még senki nem gondolt arra, hogy hamarosan történelmi- a rendszerváltozás nevezetű esemény fog lezajlani Magyarországon és annak egyik, helyi vezéralakja lesz az a tanárember! Valószínű, az emberek előítéletes gondolkodását feltételezve rólam, váltam az előző életének ,,szemtanúja"-vá.
Nagyon kínos lehettem, amikor 1998 januárjában, a diplomamunkámhoz, adatgyűjtés céljából felkerestem. Akkor még ,,csak" - az MSZP delegáltjaként megválasztott - a kulturális ügyekért felelős alpolgármestere volt a testületnek. (Ma már a gyurcsányi hazugságnak hűségeskütt tett polgármester.)
Először, egész kedvesen fogadott, de bejött valaki a szobájába és elhívta. Majd, amikor visszajött, már nagyon elutasítóvá vált. Még udvariasságból megígérte, hogy segít, de bizony, a későbbiekben letagadtatta magát és nem segített. Sőt! Előfordult, hogy még el-elmentem a helyi ünnepségekre, de rossz volt látni, ahogy elsápadt, amint megpillantott. Még a köszönésemet sem fogadta!
Bizony, Isten útjai sokszor kifürkészhetetlenek!
1987. karácsonyán ő is hozzájárult - ha közvetve is - ahhoz, hogy eldöntsem: feladom a küzdelmet a tanári pályára kerülésért! 1998-ban is ő volt az utolsó csepp abban a keserű ,,pohárban", amitől elhatároztam, hogy nem politizálok tovább!
Pedig, mindig, minden élethelyzetben arra vágytam, hogy az élet dolgait, örömeit, bánatait meg tudjuk beszélni egymással!
Ezzel kapcsolatban is egy Schweitzer -i idézet jut eszembe:
,,Egész életemben igyekeztem tartózkodni attól, hogy társadalmi kérdésekről nyilatkozzam... egyáltalán nem azért, mert nem érdekeltek a nemzetközi események, vagy a politika. Nagyon is érdekelnek, és igen aggódom miattuk. Egyszerűen úgy érzem, hogy a külvilághoz való viszonyomnak közvetlenül teológiai, filozófiai és zenei munkásságomból és gondolkodásomból kell kinőnie. Inkább az egész emberiség problémáit igyekeztem megközelíteni, semmint belebonyolódni az egyik, vagy másik csoport ellentmondásaiba. Ember akartam lenni, aki a másik emberrel beszél."
BMI
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
Címkék: diplomamunkámhoz, hazaszeretetéről, tapasztalataimat, rendszerváltozás, gondolkodásomból, ellentmondásaiba, tevékenységéhez, világszövetsége, megtiszteltetés, megszigorítások, lelkesedésemről, sorskérdésekről, összeszegecselt, csípőcsontokkal, szobrászművészt, alpolgármestere, udvariasságból, párttársaimmal, társadalmunkat, munkásságomból, megváltozzanak, pesterzsébeten, pesterzsébetre, kistelepülések, kialakításában, élethelyzetben, belebonyolódni, megörökítettem, összesereglett, vegetációjával, magyarországon, delegáltjaként, konferenciáról, megközelíteni, megmaradásunk, országzászlót, elmúlt évtizedek, oktatási szekció, következő nyilatkozatot, nemzet szellemi, meggyőződésre jutottunk, nemzet vívja, emberiség történelmében, nőnek annyi, elmúlt ötven, utódokról való, legfontosabb tényező, ezen szekcióban, érzéssel mentem, szellemi leépültségtől, mindennapi vegetációjával, lelki sérülést, CSAK EMBER AKARATAM LENNI, MÁSIK EMBERREL BESZÉL, Filó Katalin, Lakitelek Alapítvány, Magyarok Világszövetsége, Vörös Zónába”, Kanadától Ausztráliáig, Kecskeméttől Pécsig, Jókai Anna, Fehér Violát, Törley Mária, Magyar Nők Világfórumát, Millenniumi Országzászló, Dávid Ibolya, Szent Erzsébet, Millenniumi Országzászlót,
|
|
Offline
